Kiadványok nem csak logopédusoknak

Slider

Hang-lépcső

A gyermekek eltérő ismeretekkel, tapasztalatokkal érkeznek az iskolába, tehát nem azonos szintről kezdik meg az írás és olvasás keretek közötti elsajátítását. Ezeket a különbségeket az óvodai évek alatt jól kompenzálhatjuk. A család mellett az óvodára is nagyon fontos szerep hárul az írásbeliséggel kapcsolatos modell-nyújtásban, valamint a későbbi olvasás-írás elsajátításához szükséges különféle készségek fejlesztésében. Az utóbbi évek kutatásai arra mutattak rá, hogy az előbb említett készségek közül kiemelkedő fontosságú az ún. fonológiai (hangtani) tudatosság fejlettségének szintje. Amennyiben a gyermek fonológiai tudatosságának fejlődése nem megfelelő, mind az olvasás, mind az írás elsajátítása nehézségekbe fog ütközni. A fonológiai tudatosság szintje tehát prediktív jellegű az olvasás-, írástanulás sikerességének tekintetében.

Hangtani tudatosságot fejlesztő tréningprogramunkkal azt kívánjuk elősegíteni, hogy a nagycsoportos korú gyermekek könnyebben vegyék majd az akadályokat az iskolában az írás, olvasás elsajátítása során. Elméleti megalapozással és rendszerezett, konkrét gyakorlatsorok párhuzamában mutatjuk be a fonológiai tudatosság fejlesztésének lehetséges módozatait.

Játékos feladatokat tartalmazó könyvünket ajánljuk családok, óvodák, fejlesztő foglalkozásokat tartó szakemberek számára.

Tartalma: útmutató és képanyag.

Tréningprogramunk alkalmas az 5-7 éves gyermekek hangtani tudatosságának fejlesztésére, különösen a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről 25. § (3) pontja által előírt kötelező ötéveskori szűrésen (SZÓL-E? szűrőeljárás) a hangtani tudatosság szubtesztjében nyújtott alulteljesítést követően:

  • logopédiai terápia során történő alkalmazásra,
  • home training keretén belüli felhasználásra,
  • tanácsadás formájában történő fejlesztésre,
  • óvodai csoportokban, az óvodapedagógus által történő alkalmazásra egyaránt.
Bruttó ára 7695 Ft/db.

Megrendelhető az info@logotech.hu címen.

További információk: +36 20 928 6933

 

Hang-lépcső 2.

A hangtani tudatosság fejlesztése 6–8 éves gyermekeknél

Magyarné Várbíró Zita – Szabóné Vékony Andrea – Szatmáriné Mályi Nóra

A hangtani (fonológiai) tudatosság szintje prediktív (előrejelző, jósló) jellegű az olvasás-, írástanulás sikerességére. Ha a hangtani tudatosság szintje nem megfelelő, az olvasás és az írás elsajátítása nehézségekbe fog ütközni.

Ezzel a játékos tréningprogrammal, konkrét gyakorlatsorokkal megalapozhatjuk az írás-olvasás könnyebb megtanulását.

Ajánljuk családok, óvodák, fejlesztő foglalkozásokat tartó szakemberek és logopédusok számára, különösen azoknál a gyermekeknél, akik a kötelező ötéves kori logopédiai szűrésen a nyelvi területen, azon belül a hangtani tudatosság területen alulteljesítettek, vagyis

–        logopédiai terápia során történő alkalmazásra,

–        home training (otthoni gyakorlás) keretén belüli felhasználásra,

–        tanácsadás formájában történő fejlesztésre,

–        óvodai csoportokban, az óvodapedagógus által történő alkalmazásra.

Miben más a Hang-lépcső 2. program, mint a Hang-lépcső tréningprogram?

Fő célja továbbra is a hangtani tudatosság fejlesztése, azonban mindez kiegészül a hang-betű összekapcsolás élményének kialakításával. Célunk, hogy a gyermekekben kialakuljon a betű-hang egyeztetésének élménye, megtapasztalják azt, hogy a hangot kiejtjük, halljuk, a betűt pedig leírjuk, látjuk. Ezáltal a gyermekek egy implicit tudást szereznek arról, hogy a kiejtett beszédhang egy lerajzolt/leírt vizuális jellel kapcsolódik össze.

A sikeres megvalósításához kitartást, türelmet és jó hangulatú foglalkozásokat kívánnak a szerzők.

Bruttó ára 8495 Ft/db.

Megrendelhető az info@logotech.hu címen.

További információk: +36 20 928 6933

 

Különleges nyelvi memóriajátékok

6 különleges kártyajáték a nyelvi fejlesztés, ezen belül a hangtani tudatosság fejlesztéséhez.

A memória játékokban többnyire az azonos képek alkotnak egy párt. Ezekben a játékokban viszont egyedülálló módon nem a vizuális képességekre támaszkodva az azonos képeket, hanem a nyelvi képességet, azon belül a hangtani tudatosságot aktivizálva az azonos hanggal, vagy az azonos szótaggal, esetleg az azonos hanggal végződő, és az azonos szótaggal végződő szavakat/képeket kell párosítani.

A hangtani tudatosság az a képesség, mellyel a szavak szótagokra, hangokra bonthatók, majd ismét új szavakként összerakhatók. Ez a képesség teszi lehetővé a hangokkal, szótagokkal való kreatív játékot, a hangok, szótagok kicserélését, kihagyását, betoldását is

 

Azonos hanggal kezdődő szavak/képek- nyelvi memóriajáték

Olyan játékot adunk az 5–7 éves gyermekekkel foglakozó pedagógusok, valamint szüleik kezébe, amely az azonos hanggal kezdődő szavak/képek megkeresésével játékos módon fejlesztik a gyermekek hangtani tudatosságát, elősegítve ezzel az olvasás-írás tanulásának megalapozását.

A játék szóanyagát úgy állítottuk össze, hogy a párok ne tartozzanak egy kategóriába/főfogalom alá, ne hasonlítsanak vizuálisan egymáshoz, ne egyezzenek meg minden esetben szótagszámban se, ne rímeljenek egymással, ezáltal a gyermek a döntései során kizárólag a hangtani tudatosságára, beszéde megfigyelésére tud támaszkodni. A gyermekek számára ismeretlen szavak elmagyarázásával a szókincs bővíthető.

Szerzők: Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra, Várbíró Zita

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 2990 Ft

Azonos szótaggal kezdődő szavak/képek- nyelvi memóriajáték

Ebben a játékban a játékosoknak meg kell találniuk az azonos szótaggal kezdődő szavakat/képeket. Nagyon fontos a szótaghatárok betartása!

A játék kezdetben felfordított/látható képekkel is játszható, ilyenkor mindvégig látják a gyermekek a képeket, így keresik a párokat. Majd lefordított, nem látható képekkel a memóriát is aktivizálja. A „Hang-lépcső, a hangtani tudatosság fejlesztése 5–7 éves gyermekeknél” című tréningprogramnak a Fonématudatosság fejezetétől javasoljuk alkalmazását.

Szerzők: Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra, Várbíró Zita

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 2990 Ft

Azonos hanggal végződő szavak/képek- nyelvi memóriajáték

 

 

 

A játékosoknak meg kell találniuk az azonos hanggal végződő szavakat. A „Hang-lépcső, a hangtani tudatosság fejlesztése 5–7 éves gyermekeknél” című tréningprogramnak a Fonématudatosság fejezetétől javasoljuk alkalmazását. A játékot akár egy játékos is játszhatja, ebben az esetben csak ő forgatja fel a kártyákat.

Szükség esetén a játék felfordított/látható képekkel is játszható, ilyenkor mindvégig látják a gyermekek a képeket, így keresik a párokat.

Amennyiben a játékosok közül egy gyermek bizonyos beszédhangot/beszédhangokat nem ejt, pl.: „s” hangot, az ezzel a hanggal végződő képpár a játékban elhagyandó.

Szerzők: Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra, Várbíró Zita

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 2990 Ft

Azonos szótaggal végződő szavak/képek- nyelvi memóriajáték

A kártyajáték alkalmas a hangtani tudatosság fejlesztésére, az azonos szótaggal végződő képek/szavak párosításával. Jól kiegészíti a „Hang-lépcső, a hangtani tudatosság fejlesztése 5–7 éves gyermekeknél” című tréningprogramot (bővebb információ: www.logopédia.hu).

A játékosoknak meg kell találniuk az azonos szótaggal végződő szavakat. Nagyon fontos a szótaghatárok betartása.

A játékot akár egy játékos is játszhatja, ebben az esetben csak ő forgatja fel a kártyákat.

Szükség esetén a játék felfordított/látható képekkel is játszható, ilyenkor mindvégig látják a gyermekek a képeket, így keresik a párokat.

Szerzők: Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra, Várbíró Zita

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 2990 Ft

Rímelő szavak/képek- nyelvi memóriajáték

A kártyajáték alkalmas a hangtani tudatosság fejlesztésére, az egymással rímelő képek/szavak párosításával. Jól kiegészíti a „Hang-lépcső, a hangtani tudatosság fejlesztése 5–7 éves gyermekeknél” című tréningprogramot.

A játékosoknak meg kell az egymással rímelő szavakat.

A játékot akár egy játékos is játszhatja, ebben az esetben csak ő forgatja fel a kártyákat.

Szükség esetén a játék felfordított/látható képekkel is játszható, ilyenkor mindvégig látják a gyermekek a képeket, így keresik a párokat.

 

Szerzők: Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra, Várbíró Zita

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 2990 Ft

Összetett szavak/képek- nyelvi memóriajáték

A kártyajáték alkalmas a hangtani tudatosság fejlesztésére, az előtag és az utótag párosításával az összetett szavak gyakorlására. Jól kiegészíti a „Hang-lépcső, a hangtani tudatosság fejlesztése 5–7 éves gyermekeknél” című tréningprogramot.

A játékosoknak meg kell találniuk az összetett szavakat (elő- és utótag párosítása).

A játékot akár egy játékos is játszhatja, ebben az esetben csak ő forgatja fel a kártyákat.

Szükség esetén a játék felfordított/látható képekkel is játszható, ilyenkor mindvégig látják a gyermekek a képeket, így keresik a párokat.

 

Szerzők: Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra, Várbíró Zita

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 2990 Ft

Hangtani Tudatosság Gyorsteszt

Az ötéves kori logopédiai szűrésre épülő, szótag- és fonématudatosságot feltáró vizsgálóeljárás

A gyermekek három- és ötéves kori logopédiai szűrését a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 25§ (3) rögzíti. Az ötéves kori szűrésre épülő vizsgálatoknak célirányosan szükséges feltérképezni a gyermek nyelvi rendszerét is, mert mind a beszélt, mind az írott nyelv használatának kitüntetett szerepe van az iskolai sikerességben. Az írott nyelv elsajátításához szükséges képességek, készségek közül kiemelkedik, meghatározó az ún. hangtani/fonológiai tudatosság. A hangtani/fonológiai tudatosság nem más, mint a nyelv különböző egységeinek megtapasztalása, felismerése, azokkal való manipuláció, játék).

A szűrések elvégzését követően a ráépülő logopédiai vizsgálatok palettáját egy gyorsteszttel kívánjuk bővíteni. Célunk, hogy legyen a logopédusok kezében egy gyorsan elvégezhető, kifejezetten a hangtani tudatosság szűk szegmensét érintő, a szótag- és fonémaszintet feltáró valid, nagy mintán bemért (989 fő, az egész ország területéről), megbízható vizsgálóeljárás, mely a terápia kiinduló szintjéhez, irányához is támpontot ad. Alkalmazását elsősorban az ötéveskori szűrésre épülve javasoljuk.

A vizsgálat alkalmazása logopédiai kompetenciához kötött, hiszen a logopédusok esetén biztos a professzionális beszédminta, a széles körű nyelvi, pszichológiai, (gyógy)pedagógiai ismeretek, valamint a gyermekvizsgálati képzettség és gyakorlat.

A gyorsteszt felvétele egyénileg történik, a felvétel ideje kb. 10 ̶-12 perc.

A teszt teljes anyagának ára: 4950.-

Ez tartalmazza az Űrlapot, a Képanyagot, az Útmutatót, valamint a Kutatási jelentést. A formátuma számozott pdf-fájlok, melyek az adott kolléga nevére szólnak (vízjelben is feltüntetett név). Használatára kizárólag az a kolléga jogosult, akinek a nevére a teszt megvételre került. Nem magánszemély vásárlása esetén a teszt az adott intézmény nevére kerül kiállításra, szintén sorszámozva. Ebben az esetben annyi példány megvételére van szükség, amennyi kollégához a gyorstesztet az intézményben hozzárendelik. Alkalmazására az a kolléga lesz jogosult, aki az adott sorszámú tesztet az intézmény nyilvántartása szerint használja.

A fájlok közül a Képanyagot egyszer, az Űrlapot pedig a gyermeklétszámnak megfelelő számban kell kinyomtatni. Az Útmutató és a Kutatási jelentés nyomtatása akár mellőzhető is, hiszen IKT-eszközön olvashatók.

————————————————————————————————————————————–

Szerzők: Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra, Várbíró Zita

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 4950 Ft

Szikrák

A tartalom jelenleg feltöltés alatt.

Szerzők:  Kondor-Szabó Edit Boglárka, Molnárné Bogáth Réka, Szabóné Vékony Andrea

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 5985 Ft

SZÓL-E? Szűrőeljárás

– Az eljárás alkalmas az ötödik életévüket betöltött, a következő tanévben iskolába lépő gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének szűrésére.
– A logopédiai szűrőeljárás változatos feladatokkal tíz területen tárja fel a gyermek teljesítményeit.
– Részletes, átfogó képet ad a kiejtésről, a nyelvi produkcióról és megértésről, az olvasásra-írásra előkészültségről, megalapozva a további vizsgálatokat és az ezekre épülő logopédiai terápiát.
– Az egyes feladatokban elért eredményeket 740, 5–6 éves gyermek adatához viszonyítva értékelheti a szűrést végző logopédus, és alkothatja meg a gyermek nyelvi és beszédteljesítményének profilját.
– A szűrés egyéni, általában 20 perc alatt elvégezhető (eltérések mindkét irányban lehetségesek).
– A szűrőeljárás alkalmazása logopédusi szakértelmet igényel.

A dosszié tartalma: képtáblák, képek, korongok, útmutató és 5 db jegyzőkönyv.​

Szerzők:  Kas Bence, Lőrik József, Molnárné Bogáth Réka, Szatmáriné Mályi Nóra, Szabóné Vékony Andrea

Megrendelhető: info@logotech.hu

Ára: 14990 Ft

Szerzők

Szabóné Vékony Andrea

Okleveles gyógypedagógus-logopédus

Szatmáriné Mályi Nóra

Mesterlogopédus, köznevelési szakértő

Várbíró Zita

Okleveles gyógypedagógus-logopédus

Tanfolyamok

Aktuális tanfolyamunk

TANFOLYAM PEDAGÓGUSOK SZÁMÁRA

A fonológiai/hangtani tudatosság fejlesztése 5–7 éves gyermekeknél

A Hang-lépcső tréningprogram elméleti háttere és alkalmazása a gyakorlatban

A tanfolyam óraszáma: 4 óra (1 alkalom)
Előadók: Szabóné Vékony Andrea, Várbíró Zita

A tanfolyam tematikája:

A fonológiai tudatosság fejlesztésének jelentősége, elméleti
háttere, a tréningprogram felépítésének ismertetése, az egyes részek átfogó bemutatása, sajátélményű kipróbálása.

Hangtani Tudatosság Gyorsteszt (HTGY) bemutatása.

  • További információ: Az online tanfolyamok időpontjáról, költségéről az info@logotech.hu és a hanglepcso@gmail.com címen kaphat tájékoztatást.

Galéria

Partnereink

Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége; Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete; Krasznár és Társa Könyvkereskedelmi Bt

Kapcsolat

telefon: +36 20 928 6933

e-mail: info@logotech.hu

Kövessen minket

Logopédia.hu Minden jog fenntartva!

Shopping Basket